Humanisztikus pszichológia a 20. század második felének igazi nagy úttörő áramlata. Nem a lelki betegségből indul ki, mint Freud, az embert nem egy bonyolult gépnek tekinti, mint a viselkedéslélektan, hanem egy sokkal komplexebb élő, fejlődő, emberi szükségletekkel bíró lénynek: embernek. Célja az ember emberi lehetőségeinek kibontakoztatása.
Elsőrendű feladatának nem azt tekinti, mint általában a pszichológia, hogy leírja és megjósolja az ember viselkedését, hanem azt, hogy felfedezze, miként, milyen feltételek mellett fejlődik az ember a legjobban. Emiatt a Humanisztikus pszichológia igazán gyakorlatorientált. Az emberi problémákat, hiányosságokat, „hibákat” a fejlődés megakadásának látja: ebből fakad, hogy a fejlesztés a megakadások felfedezéséből és az erőforrások mobilizálásából áll.