ÚTKERESŐ

tréning

úton az öröm, az energia és az önmegvalósítás felé
 

 

 

 

3 napos tréning és kaland a Bakonyban

kezdő és haladó útkeresőknek

 

 

Öröm és energia

Amikor derű és energia van az életedben, ez annak a jelzése, hogy éppen minden rendben van veled és benned. Ha kevés örömöt élsz át, nem az a kérdés, hogyan szerezhetsz többet valahonnan, hanem az, hogy miként állítsd vissza a természetes alapállapotodat, amiben természetes az öröm és az energia. Mi akadályozza, hogy a magad életét éljed? Milyen lehetőségeid vannak, hogy eltávolítsd ezeket a gátakat? Az akadályok bennünk vannak, a mi „közreműködésünkkel” jöttek létre, ezért lehetőségünk van arra is, hogy eltávolítsuk őket.

nvbnvb 

Önmegvalósítás

Sokaknak ijesztően távoli az önmegvalósítás, annyira másként élnek, mint ahogy szeretnének. Az önmagunk megvalósítása azonban nem egy világcsúcs, amit vagy elérsz, vagy nem. Abban a pillanatban, amikor nyitott szívvel hallgatod, amit a „belső tanácsadód” mond, amikor magadat választod egy döntésedben, éppen önmagadat valósítod meg. Ekkor megjelenik az öröm és az energia, jelezve, hogy jó úton vagy. Lehet, hogy eddigi életedben túl nagy szerepet kapott, hogy a külvilág irányítson: akkor itt az idő, hogy elkezdj jobban magadra figyelni és magadra hallgatni. Ehhez mindannyiunknak megvan mindene,  esetleg kell egy kis idő, amíg begyakoroljuk a használatukat. A tréning ehhez ad majd segítséget.

 

Amiket várhatsz

  • közelebb kerülhetsz magadhoz, a vágyaidhoz és a céljaidhoz,
  • találkozhatsz olyan erőforrásaiddal, amiket már elfelejtettél,
  • tudatosíthatod azokat a gondolataidat és működési mintáidat, amelyek bár lehet, hogy valaha segítettek, de ma már inkább gátolnak,
  • felfedehetsz új lehetőségeket, hogy közelebb kerülj a vágyaid megvalósításához,
  • inspirációt, támogatást és ötleteket kaphatsz, hogy a felismeréseidet hogyan ültetheted át a mindennapi életedbe.

 

A tréningen

  • biztonságos és támogató légkört fogsz tapasztalni,
  • olyan csendes és zavartalan helyen leszünk, ami önmagában is segít közelebb kerülnöd magadhoz, a kérdéseid és a vágyaid megtalálásához,
  • a beszélgetések mellett részt vehetsz olyan kalandos tapasztalatokban, melyekből gyorsabban, könnyebben és tartósabban tanulhatsz magadról, mint máshol,
  • a megbeszélések segítséget adnak megértened a tapasztalataidat, és támogatnak abban is, hogy bátrabban kezdj bele új elképzeléseid megvalósításába.
  

Helyszín

A tréning a Bakony egyik csodálatos részén, Bakonyújváron lesz. Elhelyezés egyágyas szobákban. Az étkezés önellátó.

 

 

 

Részvételi díj

A program részvételi díja 48.000.- Ft. Kedvezményes díj (nappalis diákoknak, munkanélkülieknek): 32.000.- Ft.

A részvételi díj nem tartalmaz étkezést és a szállás költségét.

 

Érdeklődés, jelentkezés

 

Ha van kérdésed, írj bátran az info@borosandras.hu-ra. Jelentkezni is itt lehet. Ha biztosra akarsz menni, jelentkezz minél előbb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Kezdőlap

 

i Magamról

 

    Mindenkinek
 

          Csend program

 

 

          Gestalt csoport

 

          Humanisztikus pszichológiai estek

 

          Induló önismereti csoport

          Útkereső tréning

   
 

 Szakmai programok

            Five STARS
 

          Humanisztikus Coachinga

            Humanisztikus pszichológia gyakorlatban
            Csapatok fejlesztése
 

          Tapasztalati Tanulás

 

          Gestalt & S zervezetfejlesztés

 

          Ellenállás kezelése

 

          Eddigi résztvevők, visszajelzések

 

 

 

 Kapcsolat, hírlevél, GDPR